Az inflációval az egyik legnagyobb baj, hogy ha beosztott vagy mint én voltam, vagy átlag alatt keresel mint ahogy én kerestem, akkor téged jobban sújt az infláció, neked valamivel rosszabb, mint annak, aki jól keres. Még ennél is nagyobb baj, hogy ezzel párhuzamosan a jobban keresőknek kevésbé rossz a helyzet.
Lefordítom magyarra: az infláció növeli az igazságtalanságot, mert mélyíti a már meglévő bérszakadékot gazdagabb és szegényebb között.
Az egész mögött egy rohadt dolog van: a pozícióját védő menedzser hamuszürke árnyéka. Az infláció pont azokat teszi munkanélkülivé, akik egyébként is rosszabb anyagi háttérrel rendelkeznek, míg azok, akik menedzserek vagy vezetők, kevésbé vannak veszélyeztetve a leépítések által.
Hogy az infláció rekord alacsony lenne? Én nem vettem észre. Nem esik egybe az általam mint átlag magyar fogyasztási szokásokkal rendelkező egyed által érzékelt és a nagy sokaságból nyilván kbbszott tudományosan kiszámolt átlagérték.
Én azt tapasztalom, hogy azok a fogyasztási cikkek, amiket muszáj megvenni, tovább drágulnak. Megállás nélkül. Pofátlanul.
Hogy ez kit érdekel? Valószínűleg senkit. Csak egy kis bibi van. Egyszer már volt egy olyan vezetés, aki 15% feletti inflációt okozott, majd azt mondta a jóembereknek, hogy nincs itt semmi látnivaló bzmeg, mert a lazac kaviárral meg francia pezsgővel csak 1,7%-ot drágult.
Luxiztak, miközben mi nyomorogtunk. Majd megmondták, hogy mi vagyunk a hülyék, nem is akkora az infláció.
Maradjunk annyiban, hogy Sir Winston Churchillnek sokmindenben igaza volt: Én csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítottam.
