Egy diplomás álláskereső szemével

Written by

in

Számtalanszor voltam már munkanélküli. Nem ez volt az ígéret, amikor a diplomát csináltam, amikor a kurva zárthelyikre meg a kibaszott számonkérésekre kellett járni, államvizsgán feszengeni, körmölni a szakdogát, bekötésért fizetni 20e-t, nyelvvizsgázni meg faszom tudja még mit. Erről mind azt állították, “a jövődért teszed”. Csak azt felejtették el hozzátenni, hogy a jövőd és a munkanélküliség egy és ugyanaz.

Bár általános felelősségük a magyar munkapiac tragikus, menthetetlen állapotában vitathatatlan és megkerülhetetlen, ez a vélemény mégsem felsőoktatási rendszer hibáiról szól.

Véleményem szerint a munkapiac kínálati oldalát sokkal jobban össze kellene egyeztetni a keresleti oldallal, hogy ne tapasztalják meg tömegek azt, amit én. Egyszerűbben: ki kell tudni számolni azt, hogy hány darab diplomás munkakör van vagy lesz elérhető ebben az országban. Csak annyi diplomást kell képezni, amennyi ez a szám. Többet nem.

Csak Budapesten 5 olyan “egyetem” van, amelyik közgazdászokat, elvileg diplomás gazdasági embereket képez. Valaki feltette valaha azt a kérdést, hogy az ott végzettek tömegei hol fognak dolgozni?

Ha nem sikerül ez az összeegyeztetés, amire egyelőre kísérlet sem történt, meglátásom szerint, tömegek fogják azt tapasztalni, amit én, és az rohadtul az ellentéte lesz annak, amiről a mantra szól, rohadtul az ellentéte a tudásalapú gazdaságnak, amit elvileg akarnak, rohadtul az ellentéte a csökkenő pályára állt államháztartási hiánynak meg a magas adóbevételeknek, amit a munkavállalást ma is terhelő adókból remélnek (feltételezem, mert áfából aligha fog befolyni több). Az euróbevezetés meg…….. álmodozzatok.

Szóval sokszor voltam már munkanélküli – általában válságok alatt. De ez a mostani válság valahogy a legrohadtabb. Több, mint 1 évről beszélünk, sajnos. És én ezt az évet végig “álláskeresőztem”, küldöm a cv-t, kidolgozva, bedolgozva, átdolgozva, rászánom az időt, majd átlagban 1-2 napon belül jön a kibaszott visszautasító email, sablonszöveg.

A munkáltatók meg a hr szakertőik minden szarnak elmondanak minket, sőt minket álláskeresőket hibáztatnak, ha mi AI template-t használunk a CV megformázásához, előállításához, megírásához, ritkább esetben kiküldéséhez.

De amikor ők egy AI sablonüzenetben utasítanak el mindenkit, sőt eleve egy AI által vezérelt rendszerbe gyűjtik a szerencsétlen álláskeresők CV-it, és könnyen lehet, úgy utasítanak el százszámra embereket, hogy csak egy robot “látta” a CV-t, megállapította, hogy neki nem tetszik… – szóval amikor ezt a munkáltatók csinálják, akkor az hiretelen mindjárt jó.

Azt hallani manapság, hogy mi álláskeresők azért sülünk fel minden egyes nyomorult próbálkozásunkkal, mert a cégek most abban vannak, hogy “megtartás”. Ez alatt, feltételezem, azt kell érteni, hogy a féltudású, nerből ittmaradt menedzserek akkor kapnak majd milliós karácsonyi jutalmat, ha valamennyi mennyiségű munkavállójuk NEM mondott fel. Persze az elbocsátott munkavállalók, tehát akiket a cég küldött el, nem maguktól mentek el, azok nem számítanak be a viszonyítási alapba. Azaz szegény, csóró menedzser attól még megkapja a kibaszott jutalmát, hogy leépítés volt a cégnél.

Tehát: a munkáltatók leépítenek, szépen lassan, kis lépésekben, csendben, a kormány meg ne hallja. Újakat meg nem vesznek fel, hanem arrogáns f*sz módra kiosztanak mindenkit, hogy miért AI-val készült önéletrajzokat kapnak tonnaszámra.

Azt is hallani, hogy a magyar gazdaság rákfenéje, és egyben a munkapiaci szarlavina okozója az a jelenség, hogy nincsenek beruházások Magyarországon.

Na, akkor vizsgáljuk már meg: ha mégis idejönne egy, teszem azt, nem távolkeleti befektető, avval a szándékkal, hogy magyar embereket akar Magyarországon foglalkoztatni, mit találna. Kit tudna felvenni, ha lenne ilyen szándéka, kivel tudná sikerre vinni a cégét, vagy akár még profitot is termelni.

1/Az évek óta tartó “munkavállaló megtartási” programoknak köszönhetően egy végletekig kizsigerelt, sarokba szorított, idomított, sokszor zsarolással karban tartott, ugyanakkor végtelen homeoffice-tól elkényelmesedett, túlbizakodó, a valósággal érdemi kapcsolattal nem bíró munkavállalói réteggel találkozna, ha mondjuk más, hasonló profilú cég jelenleg éppen alkalmazásban álló munkavállalóit akarná átcsábítani.

2/Ha meg az álláskeresőkből (munkaerő-tartalék) szottyanna kedve válogatni a befektetőknek, akkor ezt tanulmányozhatná: a többségnél 1 éven túl tartó munkanélküliség, előző munkahelyekről hozott sérelmek, kirúgások, leépítések miatti elővigyázatosság, motiváció teljes hiánya. Olyan emberekből tudna válogatni, akik megtapasztalták, hogy ez egy olyan ország, ahol a társadalmi védőháló nemhogy lyukas, hiányos, rossz állapotú, hanem egyszerűen nem létezik.

Véleményem szerint nincs olyan befektető, aki erre azt mondaná: ez igen, itt biztos megtérül a lóvém, hát ide hozok x és y munkahelyet. Rohadtul nem.

Véleményem szerint komolyabb feltételeket kellett volna szabni azok felé a munkáltatók felé, akik bármilyen összegű direkt támogatásban részesültek munkahelyteremtésre. Például minimum 3 éves foglalkoztatási garanciát vállaljanak magyar állampolgárokra, ne harmadik országbeliekre.

Az a támogatás, amit ezek megkaptak, szerintem az általam is befizetett adóból ment. Ennek fényében szerintem jogos elvárás, hogy magyarokat foglalkoztassanak, ne pedig olyan ázsiai országok állampolgárait, ahol adott esetben nincs is munkanélküliség.

Vannak olyan magyarok, akiknek nem jut munka? – Igen, vannak. Akkor tessék közülük válogatni… hogy ez az egész piac szempontjából miért lenne fontos, ezt mai napig nem értik a jobberek, és ez mostmár komoly problémává kezd nőni szerintem.

Szóval tartós munkanélküliség. Kioktató, fölényeskedő hr, nagyképű, rohadékoló, leépítő szándékú menedzsment. Senkit nem veszünk fel. Csak az jó, aki már itt rohad nálunk 4 éve, aki belekényelmesedett az irodai székébe, és úgy ragaszkodik hozzá, mint anyatigris a kölykéhez. Mindenki mást lepattintunk, és megmagyarázzuk, hogy az egész az ő hibája valójában.

Könnyen találhatják magukat a munkáltatók olyan helyzetben, hogy alkuldozniuk kell majd a jövőben, némi járadékvadászati lehetőségért cserébe. Annyit tudok mondani: így nem lesz alku.

Lehet, hogy én ezt már nem várom meg. Szarok az egészbe, nem érdekel. Mondom: már sokszor művelték ezt velem. A vége mindig ugyanaz. A munkáltatók győznek, bármit beleírnak az úgynevezett törvénykönyvbe, csak hogy ezeknek jobb legyen.

De ők semmit nem változnak sohasem. A vége mindig leépítés, kirúgás. És munkavállalóként szinte semmihez sincs jogod. Álláskeresőként pedig senki sem segít, soha.

Szeretnék gratulálni, Magyarország. Elbasztad. Elbasztad a munkaerőben rejlő utolsó lehetőségedet is a kitörésre. Örökre megmaradsz annak a sereghajtó, csóró, tudatlan, idegen nyelvet nem beszélő, lezüllött, keleti kompországnak, ami mindig is voltál.

Szánalmas ország. Szánalmas munkapiac.

Valaki mutasson kiutat.