Author: admin

  • Embertelen, működésképtelen 1

    Embertelen, működésképtelen 1

    A munkapiaci problémák közül a legégetőbb talán, az én érzékelésem szerint, az álláskeresési periódus hosszúsága. Ez most valahol 12 hónap körül lehet. Nem pontos adat, talán, de bmeg, tényleg az a legfontosabb, hogy most éppen csak 11,3 hónap az álláskeresés hossza, vagy 12 hónap, netán 13?

    Az a lényeg, hogy ez túl hosszú idő. Az a lényeg, hogy ebben az országban 3 havi ellátásban részesülsz, ha a korabbi mukáltatód munkanélkülivé tett, teljesen az önhibádon kívül. A fennmaradó 9 hónapban miből éljek bmeg???

    Ha csak 9 hónap bevétel nélküliséggel kell számoljak, még szerencsésnek mondhatom magam, mert akkor az átlagos idő alatt sikerült munkát találnom. Az átlag, az olyan dolog, hogy attól lehet jobb, és lehet rosszabb. Nekem például a rosszabb jutott.

    De mondok jobbat b*szki. A jobbat idézőjelbe értsd. Ha letelt a 3 hónap ellátásod, akkor utána nemcsak hogy nincs bevételed, hanem még úgynevezett egészségügyi akármit is kell fizetned. A semmiből, merthogy bevételed az nincs.

    A semmi bevételből fizetheted a havi 12 ezer forintnál több egészségügyi akármit, különben a. nem vagy jogosult egészségügyi ellátásra, b. ha következőnek munkaviszonyt létesítesz, valamelyik hatóság inkasszózza majd a munkabéreidet, addig, amíg a be nem fizetett egészségügyi akármit kamatostul vissza nem szedte tőled.

    Ezt átgondolták jól? Ez eljutott a budai hegyekig, a döntéshozókig? Ez lenne a működő és emberséges ország?

  • Az arrogancia már megbukott?

    Valami rohadtul nem stimmel a munkapiacon ebben az országban. És ez a vélemény mindenre is vonatkozik, ami munkával, állással kapcsolatos.

    Ez nem egy kétbites probléma. Kicsit bonyolultabb, mint a krumpliosztás. A problémánál magánál is nagyobb baj, hogy nem beszélnek róla – sehol bmeg. Rohadtul sok embernek a munkapiac az elsődleges tapasztalatszerzési pont (vagy azért, mert dolgozik, vagy azért, mert nem sikerül állást találnia), ami meg fogja határozni a véleményét, ami átbillenti a mérleget az egyik vagy másik oldalra. Már abban a kérdésben, amit szerintem sokan feltesznek: Ez az ország most ugyanúgy egy rakás sz*r, mint az elmúlt 16 évben, vagy fejlődött valamit a korábbiakhoz képest? Másképpen: Van-e fény az alagút végén?

    Amikor ezt kérdezzük magunktól, akkor sokunknak a munkapiac aktuálisan érzékelt állapota lesz a meghatározó. Hogy a munkapiaccal, a munkaerővel, az álláskeresés hosszúságával mi van, a magyar állampolgárok munkához jutásának elősegítésével mi van, a munkáltatók és munkavállalók közti viszonyok normális rendezésével mi van, lehetőleg nem földesúr-rabszolga viszonyokat idéző módon.

    Hozzám nem jutott el, hogy mindezeket előre vennék, foglalkoznának vele, csinálnának bármit, vagy egyáltalán kommunikálnának róla. Sem a hivatalosságok, sem az úgynevezett média.

    Ez baj. Értem én, hogy mással vannak elfoglalva, én mindent megértek. Csak nem tetszik.

    Az első probléma tehát a teljes kussolás problémája.

    Fejünket a földbe dugva, semmit nem mondunk a dologról – jelen esetben a munkanélküliségről és az álláskeresési periódus extrém, szégyenteljes hosszúságáról beszélek – semmit nem mondunk, és akkor az nem létezik. Honnan ismerős ez a módszer, ez a manipuláció?

  • Államilag megtámogatott igazságtalanság

    Államilag megtámogatott igazságtalanság

    Az elmúlt tizen-akárhány évben egymást követték az ostobábbnál ostobább, államilag megtámogatott ingatlanpiaci kereslet-felturbózások. A kereslet növelésére semmilyen racionális indok nem volt.

    A hivatalosan benyögött célok között mindig a gyerekvállalás felfuttatását vizionálták az elvtársak. Legalább most, hogy megbuktak, valaki megnézhetné: Több gyerek született? Született egyáltalán annyi gyerek, hogy legalább a népességfogyás ne öltsön drámai mértéket?

    Magyarország mára egy 9,5 milliós ország. Ebből mondjuk lehet, hogy adódik egyfajta következtetés. Mondjuk az, hogy ezek a programok a választók átb*szásán kívül semmilyen célt nem szolgáltak. Minél több ember dőljön be annak, hogy választások előtt fél évvel akciós hitelt vehet fel lakásra, ettől most hirtelen jobb lett az élet?

    Namost ennek az osztogatásnak a sajátossága volt, hogy nem konkrét pénzt dobtak a manipulált egyedek arcába, hanem adóssággal kötötték őket gúzsba.

    Ami furcsa, hogy a munkáltatók még ezzel együtt is csak fanyalognak; a szemmel láthatóan hitelképes egyedeken kívül senkit nem vesznek fel, lepattintanak, diszkriminálnak. Azaz: ha te nem ugrottál be az államilag megtámogatott, szaporodási célú hitelek hívó szavának, ha nem hajoltál meg a közösségi média wannabe véleményvezéreinek egyhangúsága előtt, és mondhatni, sz*rtál bele az államilag generált eladósodási spirál csodálatos lehetőséghalmazába – akkor most arra az a munkapiaci reakció, hogy akkor téged kizárunk, mert te nem adósodtál el?

    A tehetségtelen vezetők mindig csak a tehetőseket támogatták. A szegényebbeket elnyomták, távol tartották, elzárták, kizárták, leépítették.

    Szeretném azt hinni, hogy ez az arrogancia bukott meg 2026. április 12.-én éjszaka.

    De vajon mekkora bukás kell még, hogy megértsék: felesleges ugyanazokat támogatni, akiket eddig, mert sem népesség növekedés, sem szavazat, sem szintentartás nem lesz belőle.

  • A munkanélküliség félrekezelése nem nyerő stratégia

    A munkanélküliség félrekezelése nem nyerő stratégia

    Akár tetszik, akár nem, a munkanélküliség kezelése az első számú állami prioritásnak kellene legyen. Teljesen mindegy, milyen színezetű kormány alatt. Jelenleg tagadásban él az általam látható közvélemény 99%-a.

    Azt mondják, nincs munkanélküliség, vagy azt, hogy alacsony. Hazudnak éjjel, hazudnak nappal.

    A cégek csendben leépítenek már több, mint 1 éve, és semmi jele annak, hogy felhagynának a leépítésekkel. Eközben munkanélküliek tömegei nézik a hírekben, hogy másoknak hogyan növekedett a nettó fizetése, úgy, hogy a termelékenység jottányit sem változott.

    Alkalmatlan menedzserek, alkalmatlan hr szakma – valamin változtatni kell. Tömegek nem jutnak munkához ebben az országban, az elküldött jelentkezésekre nem válaszolnak, hitegetnek, hazudnak, hülyének néznek. Felháborító, amit művelnek.

  • Valami nem stimmel az infláció körül

    Valami nem stimmel az infláció körül

    Az inflációval az egyik legnagyobb baj, hogy ha beosztott vagy mint én voltam, vagy átlag alatt keresel mint ahogy én kerestem, akkor téged jobban sújt az infláció, neked valamivel rosszabb, mint annak, aki jól keres. Még ennél is nagyobb baj, hogy ezzel párhuzamosan a jobban keresőknek kevésbé rossz a helyzet.

    Lefordítom magyarra: az infláció növeli az igazságtalanságot, mert mélyíti a már meglévő bérszakadékot gazdagabb és szegényebb között.

    Az egész mögött egy rohadt dolog van: a pozícióját védő menedzser hamuszürke árnyéka. Az infláció pont azokat teszi munkanélkülivé, akik egyébként is rosszabb anyagi háttérrel rendelkeznek, míg azok, akik menedzserek vagy vezetők, kevésbé vannak veszélyeztetve a leépítések által.

    Hogy az infláció rekord alacsony lenne? Én nem vettem észre. Nem esik egybe az általam mint átlag magyar fogyasztási szokásokkal rendelkező egyed által érzékelt és a nagy sokaságból nyilván kbbszott tudományosan kiszámolt átlagérték.

    Én azt tapasztalom, hogy azok a fogyasztási cikkek, amiket muszáj megvenni, tovább drágulnak. Megállás nélkül. Pofátlanul.

    Hogy ez kit érdekel? Valószínűleg senkit. Csak egy kis bibi van. Egyszer már volt egy olyan vezetés, aki 15% feletti inflációt okozott, majd azt mondta a jóembereknek, hogy nincs itt semmi látnivaló bzmeg, mert a lazac kaviárral meg francia pezsgővel csak 1,7%-ot drágult.

    Luxiztak, miközben mi nyomorogtunk. Majd megmondták, hogy mi vagyunk a hülyék, nem is akkora az infláció.


    Maradjunk annyiban, hogy Sir Winston Churchillnek sokmindenben igaza volt: Én csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítottam.

  • Kis ország, kis fluktuáció, kis batyu

    Kis ország, kis fluktuáció, kis batyu

    Hogy van az, hogy velünk, alkalmazottakkal, beosztottakkal szemben folyton az a vád fogalmazódik meg, hogy nem vagyunk elég hűségesek, ha lelépünk a cégtől.

    A cégek összeszarják magukat, hogy nekik költségbe kerültünk, most meg lelépünk, stb stb.. A hr is összeszarja magát, hogy megint mellényúltak stb stb.


    De amikor a cégek kirúgják az alkalmazottaik egy részét, akkor fel sem merül, hogy ezúttal ők nem voltak elég hűségesek? Fel sem merül, hogy ők is hibázhatnak? Ők mindig tökéletesek, nyilván. Mégis milyen hatással lesz a jövőbeli munkahelyi hangulatokra az a pökhendi hozzáállás, amit a szegény tehetetlen, ítélkező hr és az alkalmatlan, kapzsi menedzserek a munkavállalók és az elbocsátással eltávolított egykori munkavállalóik felé tanúsítanak?


    Ne legyenek illúzióink. Leépítési hullám zajlott, lehet, hogy zajlik még most is. Fizikaiakat is, szellemieket is, fűnyíró elven, de csak a beosztottakat.


    Undorító, amikor a cégek egyszerre építenek le. Azok a mélységek, amelyeket ilyenkor megél az elbocsátott munkavállaló, nem mindenkinek valók. Akinek meg valók, attól később rettegni fognak a munkapiacon.


    Mert aki már látott karón varjút, aki tudja, hogy abban a mézes-mázas kalácsban, amit a hr a növekedéskor próbál a munkavállalóknak eladni, mi van valójában – attól már félnek. Az már egy akadály lesz a szemükben.

    Aki egyszer látta meztelenül a királyt, annak már mondhatsz akármit, mindegy. Az csak röhög.

    És orrcsipeszt visz, ha a hr közelébe megy.


    A kicsi, az kicsi. És azoknak a cégeknek, akik leépítenek, biztos, hogy kicsi van.